FONTOS! Ez a blog kizárólag a személyes tapasztalataimat dokumentálja, s mint ilyen, egy magánember véleménye. Minden terhesség egyedi eset, és minden esetben kizárólag orvosi engedéllyel végezhető tovább a sportolás!



2011. június 28., kedd

A szegedi terhesgondozás viszontagságairól

Először is, félreértés ne essék, nagyon szeretek Szegeden élni, és cseppet sem bánom, hogy közel 30 év pesti élet után ideköltöztem. Minden szempontból klassz hely számomra, kivéve terhesség alatt. J
Ha az ember egyszeri lyánya terhes lesz kis országunkban, akkor a 9 hónap alatt be kell szereznie a terheskönyvébe minimum 4 orvosi pecsétet, miszerint legalább ennyiszer volt a szakorvosnál terhesgondozáson. A végén kap erről egy újabb pecsétes papírt, ami igazolja, hogy szépen rendszeresen megjelent, és ezzel lehet a semminél azért jobb összegű egyszeri anyasági segélyt megigényelni. (már nem emlékszem, hogy az egyéb juttatásokhoz is kellett-e)
Más „rendes” városokban ez úgy működik, hogy az ember választott szülész-nőgyógyász szakorvosa, aki egyszerűen fogalmazva kvázi végigturkálja az egész kilenc hónapot (meg a fél életünket kb.), szóval ő az, aki pecsétel, és ezen kívül a kismamák eljárnak még a területileg illetékes védőnőhöz, és ennyi. Na most itt Szegeden ez nem így van. Járunk a választott orvosunkhoz havonta, aki pecsétel, de minek?! J Járunk a területileg illetékes védőnőhöz, aki alaposan ellát jótanácsokkal, persze ő is pecsétel. És járunk a Vasas Szent Péter utcai Terhesdiagnosztikába, ahol egy újabb védőnő végigkérdezi ugyanazt, vagy kevesebbet, mint a területileg illetékes védőnőnk, és pecsétel. (Eddig Lillánál, az első gyerkőcömnél is így volt, de nála itt állt meg a történet. Akkoriban ez utóbbi védőnő bepecsételt egy orvos pecsétjével, és ez felelt meg a „hivatalos” terhesgondozáson való megjelenésnek, mindenféle egyéb vizsgálat nélkül. Orvos nem is látta a kismamát.) Ma pedig meglepődve tapasztaltam, hogy miután végeztem itt a védőnőnél, aki egyébként nagyon kedves és szimpatikus volt, és azzal kezdte, hogy akkor ő most ad egy beutalót, aztán le is ad másnak, mert elmegy orvos mellé asszisztensnek a továbbiakban, szóval miután nála végeztem, át kellett menni a másik váróba, mert a legújabb kötelező protokoll szerint minden esetben megnéz az orvos is, csinálnak egy ultrahangot, hogy a szívműködés meglétét ellenőrizzék. A másik váróban pedig ült előttem vagy nyolc kismama, úgyhogy remek móka volt. (az újgyerek egyébként rendben van, 159-et ver a szíve, és 3 mm-t nőt a fejátmérője egy hét alatt) Ahhoz képest, hogy időpontra mentem, több mint két óra alatt jártam meg az egészet. Viszont a vérvételre meg ilyesmikre beutalókat is mind az itteni védőnők adják, szóval kihagyhatatlan a dolog sajnos. Még szerencse, hogy Áginak nyári szünet van, és lelkesen őrizte Lilla álmát ma is. J
Nos, nem tudom, mennyire volt követhető ez a szövevényes történet, én gonosz meg miért nem fogalmaztam úgy, hogy itt Szegeden annyira jó az egészségügyi ellátás, hogy két védőnő és két orvos is rendszeresen csekkolja a terhességem?! Dupla idő - dupla öröm! Azt a hálátlan mindenemet! J

1 megjegyzés:

  1. Szerintem is baromság ennyit cseszegetni a kismamákat.. Külföldön kb van 3 orvosi vizsgálat és kész.. nincsenek felesleges körök és vérvételek..

    VálaszTörlés