23. hét

Ezt a bejegyzést rögtön egy mókás történettel kezdem azok okulására, akik lebecsülik a nők, pláne egy terhes nő erejét. Történt ugyanis, hogy vasárnap a konyhában főzéskor, rendeltetésszerű használat közben eltörtem az új fém fokhagymanyomónkat. Még magam is meglepődtem rajta, hogy mikor lettem ilyen fene erős, mindenesetre köszönöm anyukámnak, apukámnak, Tamásnak, és a kettlebellnek, remélem, innentől kezdve mindenkinek a szemében látom majd a félelemmel vegyes tiszteletet, ha rámnéz. (u.i.: felesleges fokhagymanyomókat, mint háztartásunk legújabb fogyóeszközét, korlátlan számban elfogadunk) J

Hétfőn elég változatos edzésünk volt. Volt egy csomó guggolás, súllyal meg anélkül, volt asztal, meg pókok mindkét irányba, aztán volt párban egy gyakorlat: egyes ember lefekszik, kettes mellé áll, megfogják egymás kezét, és egyes ember hasizomból (hahh!) felhúzza magát, és megérinti kettes fejét, sokszor, aztán kézcsere. Hát én lelkesen fogtam Bea kezét, amíg ő csinálta a gyakorlatot, és én is megpróbáltam utána, de a végeredmény mondhatni elég siralmas lett. J Aztán kitalált Tamás egy turbó verziót erre a feladatra, húzódzkodás közben még egy súlyt is ki kellett nyomni. Lelkesen feküdtem a hátamon, Bea fogta a kezem, én meg a másikkal nyomtam ki a súlyt, ennyit tudtam. De legalább valamit csináltam helyette. (azt hiszem, ezt a gyakorlatot utólag Tamás is megbánta kicsit) J

Az edzés vége felé még voltak dupla clean + guggolás kombók, de én már a két súllyal nem tudtam kényelmesen leguggolni, úgyhogy csak a dupla cleaneket csináltam meg.

Edzés után Beácska elvitt dokihoz, ugyanis 3 hét szabiról visszatérve csak este negyed 10-re tudott időpontot adni, először azt hittem, rosszul hallom, de nem. Lényeg, hogy minden rendben van, a méhszáj teljesen zárt, a méh teteje pedig már köldökmagasságnál van.

Kedden este megint volt némi guggolás, hogy rágyúrjunk az előző nap után fennálló jó érzésekre. A többiek csináltak egy elég brutál hasizom blokkot, lábemelések, aztán a láb lerakása nélkül lebegőülés, és újra az egész elölről. Nézni is rossz volt. J Utána snatcheltünk, amit még mindig szeretek. Váltott kezes snachek voltak, folyamatos kézcserével, hangra, a felső pozícióban bevárva egymást. Aztán meg szintén folyamatos kézcserével egykezes swing + snatch kombók, a legvégén meg pár kör swing. Jó volt. Ezt az edzést a hasazós rész kivételével végig tudtam csinálni, ez mostanában egyre ritkább élmény, és jót is tett az önbizalmamnak.

Szerdán délelőtt be kellett mennünk a másfél gyerekemmel az Aegon ügyfélszolgálathoz. Odafelé minden rendben volt, vittük a kismotort, Lilla szépen el is mocizott a troliig, elintéztük a dolgunkat, visszajöttünk, és beugrottunk a közeli turiba, ahol spéci kisfiús babaruhákat vadásztam az Újgyereknek, miközben Lilla mintagyerek módjára üldögélt egy széken, és megette a tízórai almáját, kekszét. Utólag úgy látom, ez lehetett a kész átverés része a bulinak, mert miután innen is elindultunk, a kisasszony bedobta a nyűgösködés teljes rendelkezésére álló eszköztárát a fennmaradó párszáz méteren. Idegtépő volt. Igaz, 11 volt már, és rohadt meleg, de semmi nem volt jó neki, se a motorozás, se a séta, cipeltetni akarta magát. Fel is vettem, dehát nem tudom már vinni túl hosszan, és amikor leraktam, újra kezdődött minden. Nekem is rohadt melegem volt, és éreztem, hogy megy fel bennem a pumpa, aztán meg azért volt lelkiismeretfurdalásom, hogy felemeltem a hangom vele. Igazából mindig úgy érzem, nem sok erkölcsi alapom van visszautasítani, ha vitetni akarja magát a 11 kg-s törpeterrorista, amikor mondjuk 12 kg-s súllyal swingelek, de aki cipelt már gyereket, az tudja, hogy előbbi jóval fárasztóbb. Főleg 40 fokban izzadva. Nem beszélve arról, hogy ha megszokja, hosszú távon is mi szívunk. A délelőtti élmények megkoronázásaként otthon főzés közben még az ujjaimra ömlött némi forrásban lévő víz, úgyhogy végül bőgtem is egy sort.

Este viszont megtartottuk az első kettlebelles csajbulit itt nálunk. A férjemnek elmenős programja volt, muszáj voltam ellenbulit szervezni, és azt hiszem, egyik résztvevő sem bánta ezt meg. Annyi mindent hoztak a csajok, pedig előre mondtam, hogy ne, mindenesetre a heti pogácsa, üdítő és muffinadagunk, valamint Lilla kétheti joghurtkészlete biztosítva van, és maradt még pár bor is, azt nem merem megbecsülni, meddig fog kitartani. J

Csütörtökön este pedig kimentünk a SZINre csapatostól. Igen, tudom, csúnya dolog kihagyni az esti edzést egy buliért, de nem sok lelkiismeretfurdalásom volt emiatt. A jegyet nem mellesleg Beától kaptam a szülinapomra, abból a célból, hogy olyan élményt ajándékozzon nekem, ami utána majd egy jó darabig nem lesz. Ez maximálisan sikerült is. J

Beácska és húga jöttek értem, aztán a fesztiválon összeszedtük Ágit is, és négyesben vonultunk a Magna Cum Laude koncert helyszínére, a nagyszínpadhoz. Útközben azért tankoltunk némi italt, a csajok bort és pályinkát, nekem meg az egyik egri pince bódéjánál csinált a pultos srác bodzaszörpöt, úgyhogy én sem szomjaztam. Mikor odaértünk a színpad közelébe, jött szembe egy srác, és legnagyobb meglepetésemre, ilyen ragyogó nőkkel vonulva is nekem (és az újgyereknek) köszönt oda hatalmas vigyorral, szemében némi elismeréssel, pocaksimogató mozdulatokat imitálva, hogy sziasztok! Ezen nagyot is nevettünk, hogy tessék, a terhes „pasizik” először. J

Később érkeztek még kedves edzőtársak, más haverok, és végül Tamás is befutott. A többiek nagyon jót buliztak, én leginkább csak néztem. Pont elég volt végigállni a koncertet, ugrálásra már nem futotta volna. Azért kicsit fura érzés volt színjózanon, s emiatt kívülről nézni a partifeelinget, nem is olyan rég még én is ott ugráltam volna a többiekkel, de hát ez egy ilyen bicikli. Állandóan mindenki hozni akart inni, enni, meg kísértek egyik helyszínről a másikra, mint egy porcelánbabát, aranyosak voltak, és figyelmesek. A végén már az volt a fárasztó, hogy annyit kérdezgették, jól érzem-e magam, nem győztem bizonygatni, hogy remekül, mert kívülről a mosolyon kívül semmi nem látszott. Elköszönéskor még a bal lábfejemre borult egy sörpad, a jobb papucsom meg még hamarabb elszakadt, úgyhogy vicces volt a hazaséta. Ági, Tamás, és Gábor, Tamás öccse hazakísértek, úgyhogy remek társaságban és teljes biztonságban telt a hazafelé vezető út. Konklúzióként megállapíthatom, hogy én voltam a legmenőbb terhi a fesztiválon, a pasik az edzésről még mindig úriemberek, a Bakos családban minden bizonnyal öröklődnek a tündér gének, és hogy Ági tényleg versenytáncos lehetne, ha kicsit is foglalkozna vele. J

Küldöm a kisebbik Bakosnak az alábbi számot annak bizonyítékaként, hogy nem haragszom rá az általa okozott nyolc napon túl gyógyuló lábsérülésem miatt. J

Az utóbbi időben nagyon sokszor keményedik be a hasam, nyomom a magnéziumot, már ha nem felejtem el éppen, de ez így is egy nagy változás az első terhességemhez képest, ott nem érzékeltem ilyesmit, vagy csak nem emlékszem már, vagy az emlékek megszépültek. Annyira be tud feszülni az egész alhasam, hogy a lélegzetem is elakad. Ez hatványozottabban jelentkezik fáradtan, mint ma éjjel is a buliból hazaérve. Szívesen fogadom a mentő ölteteket, hogy mit lehetne bevetnem a kényelmesebb közérzet érdekében. J

22. hét

Egyszer már írtam, hogy péntek a fordulónap a terhességi heteim között, így mindig hétvégével kezdődik az újabb hét. Ezekről különösebben nem szoktam írni, általában semmi közérdekű érdeklődésre számot tartó izgalom nem történik. Most viszont hazatért egy messzireszakadt barátunk a nagy Ámérikából, és szervezett egy kis összejövetelt ezen jeles alkalomból. Egy vacsorázós, beszélgetős helyre ültünk be, mi 9-ig maradtunk tesóékkal, tehát a tényleges buliról vélhetőleg lecsúsztunk.
De ami most e blog szempontjából igazán lényeges, és érdekes információ, az az, hogy találkoztam egy rég nem látott barátnőmmel, akivel sikerült ha nem is hosszan, de elég tartalmasan elbeszélgetnünk. Azt a Facebook jóvoltából tudtam róla, hogy ő is kettlebellezik, úgyhogy természetesen erről is esett nem is kevés szó. Elmesélgettük egymásnak, ki mit hány kg-val csinál, ki milyen gyakorlatot szeret, mit nem. Nem is voltak jelentős eltérések, amíg csak a snatch-swing vonalon mozgott a társalgás (bár kerekedett a szemem, mikor elárulta, hogy azért ő a 48-ast is megswingeli simán tízszer), na de aztán rátértünk a nyomásra, aholis gyorsan kiderült, hogy mi szegedi csajok seholse vagyunk (én legalábbis), merthogy neki bizony a 24-es is kimegy már. Igaz, egyszer-egyszer, ha jól emlékszem, nade akkor is. J 12-essel kezdi, és szépen egyre nagyobbakat kinyomva ez a plafon. Bárhogy is számolom, ez pont háromszor annyi súly, mint az én 8-assal nyomásaim. Pedig látványra nem egy tipikus izomállat, aztán tessék. J

Ennyit erről, hogy mire képes a kettlebell.

A hétfői edzésen guggolásokat csináltunk súllyal és anélkül, én azért főleg inkább anélkül, az jobban esett. Voltak fekvőtámaszok, és supermanek, meg swing-guggolás kombók (azaz egy szabályos swing végig, aztán felkapod a súlyt, egy guggolás, ismételgetve). Ebből 20 másodperces köröket csináltunk. Egyik srác elkövette azt a hibát, hogy megkérdezte Tamást, mennyi ebből a célszám, amit el lehet végezni ezidő alatt. Tamás megszámolta, és közölte, hogy öt-öt ismétlés a kettőből. Na, erre összenéztünk Beával, és megállapítottuk, hogy nekünk a három-három is már teljesítmény. (szóval mindig rájövök, hogy Tamást valami nagyon más anyagból gyúrták, mint a közönséges halandókat) Végül swingek voltak levezetésképp. Volt viszont egy aranyos közjáték edzés közben. Tamás mondta a többieknek, hogy én csak azért járhatok terhesen, mert régóta csinálom, és hozzászokott a testem, de azért ha lehet, ne ajánlgassa senki a terhes ismerőseinek, hogy itt micsoda remek kismamatorna folyik. Még a végén az is elhangzott, hogy Mónika egy terminátor, amin jót mosolyogtam, na persze. J

Kedden snatcheket csináltunk (én csak volna), rengeteget. Sajnos nem voltam csúcsformában, elsősorban lelkileg, nagyon máshol jártak a gondolataim, úgyhogy az aznapi teljesítményem valahol a béka feneke alatt volt körülbelül. Nem is nagyon részletezném ezt jobban, annyit elárulok, hogy magánéleti a probléma, de nem a házasságom hever romokban, hanem a férj munkahelyén támadtak gondok, melyek felvetnek némi egzisztenciális parát. És ez így másfél gyerekkel kellően nyomasztó tud lenni. És mivel hétfőn késő este hallottam róla először, a keddi napomat még eléggé uralta ez az egész. (azóta már sokkal jobb azért)

Szerdán viszont kellett mennem megint a terhesgondozóba az újabb beutalókért, meg ilyesmi, és a ultrahangnál megkértem a dokit, hogy a szívhangellenőrzés mellett, ha épp úgy fekszik az újgyerek, megnézné-e a nemét is?! Végül természetesen megtette, de nem mondta meg rögtön, hanem megkérdezte, mi lenne a neve, ha lány, és mi ha fiú? Mondtam, hogy Anna és Tamás, és csak erre mondta, hogy na akkor Tamás lesz! J Aztán meg is mutatta a képen, hogy (idézem) ez itt a kuki, ez meg a zacsi. Úgyhogy fiunk lesz, és azt is bevallom kőkeményen, hogy én majdnem elbőgtem magam a meghatottságtól erre a hírre. J

Csütörtökön az edzésen Tamás be is jelentette a többieknek, hogy fiam lesz, persze nem ilyen egyszerűen, hanem hogy az ilyen hölgyekre szokták mondani, mint én, hogy mindig jól érzik magukat, mert mindig van bennük kuki, vagy valami ilyesmi volt. J Előtte azért megkérdezte, hogy publikus-e a dolog. A többiek aranyosak voltak, megtapsoltak. Aztán kérdezte Tamás, hogy az edzőm iránti tiszteletből hogy is fogják hívni?! És mondtam, hogy Tamásnak. Na, erre ment is a következő poén, hogy erről mindenki példát vehet majd, ha egyszer gyereke lesz. Én még hozzátettem, hogy akkor is, ha lány. J Úgyhogy elég kellemes hangulatban kezdődött az edzés. Volt kis guggolás az elején, aztán törökök, felállva kézcsere, press, és úgy vissza. Én ebből annyit csináltam, hogy állva kinyomtam a súlyt, és tartottam, amíg a többiek fel nem áltak, aztán együtt kézcsere, nyomás, és tartottam megint. (nem is volt különben olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, hogy csak tartani kell) Sajnos a töröknél a híd pozíciókban már nagyon kifeszül a test ahhoz, hogy ne essen jól, húzódik tőle a hasam. De végülis az a lényeg, hogy valamit csináljak helyette, ne csak nézzek ki a fejemből bután, míg a többiek küzdenek. A törökök után egykezes és kétkezes swing kombó körök voltak, mégpedig úgy, hogy egy percen keresztül ment az egykezes folyamatos kézcserével, aztán a végén még 15 mp kétkezes swinget ráhúztunk. Gyanús volt az elején, mikor mondta, hogy a lányoknak 8-10 kg elég lesz, de ezt egyik csaj se vette komolyan, höhö, swinghez ennyit?! J Én végülis 10-essel csináltam, de az első két kör után meg is értettem, hogy miért javasolt kisebb súlyt Tamás. Egy kört kihagytam, és a kis pihenés után folytattam újra. Négy vagy öt kör volt, már nem emlékszem.

Edzés után Beácska elvitt a Lidlbe bevásárolni, ahol jól megfáztam. Mikor beléptünk, már az volt az első mondatom, hogy de hideg van itt, viszont 20 perc múlva már az autóba rámoltuk a szajrét, szóval villámgyors és hatékony bevásárlás volt, át voltam öltözve száraz pólóba meg minden, és mégis. Másnapra úgy éreztem ébredéskor, hogy tele van a fejem, a jobb orrlyukam pedig gyakorlatilag azóta sem funkcionál légcsere-nyílásként, full be van dugulva, remek érzés.
Szeretlek, légkondi!

21. hét

Megint nagy lemaradásban vagyok, asszem mondhatom, hogy szokás szerint. Megint vissza kéne emlékeznem a múlt hét hétfői edzésre, nem könnyű, bár nagyjából megvan. Csináltunk török felállást (én nem, mert a híd-pozíciókban eléggé húzódott a hasam, mert annyi eszem van, mint egy hintalónak, és mindig az edzésen jut eszembe, hogy nem vettem be a Magne B6-ot), aztán volt még pók mindkét irányba, ami még mindig szédületes élmény, maradtam az alkartámasznál inkább, meg némi superman (világot megmentős, hasonfekvős, karokat-lábakat felemelve megtartós vicces), mint nálam már esélytelen kategória. Aztán lehet, hogy volt még némi nyomás, vagy nem, és a végén tíz kör swing, na az jó volt, erre határozottan emlékszem. Kedden fel kellett mennem Pestre, a lakásommal kapcsolatban intézni némi javítást, Tündér Beácskám úgy intézte, hogy fel tudjon vinni, úgyhogy igazán ideális körülmények között utaztam. Végül csak hétfőn délután tértünk haza Lillával, úgyhogy többet nem is edzettem a héten. Történtek viszont mindenféle pozitív dolgok. Kaptam például kedves bókot, hogy mennyivel jobban nézek ki most, mint az első terhességemnél, meg hogy nem is látszik, hogy a hasamon kívül bárhová is híztam volna. Jaj, meg múltkor a táborban két srác, már nem tudom, hogy jött szóba a súlyom, azt mondták, hogy nem gondolnának többnek 60 pár kilónál. (Na persze, csapd még hozzá az egynegyedét azt az öt kilót, aranyalma!) JJJ Ebből aztán több mindenre is lehet persze következtetni, legelőször arra, hogy de kurva udvariasak! J Bár nem gondolom, hogy egy karikagyűrűs dinnyétnyeltnek akartak volna feleslegesen ekkorát bókolni, szóval még őszinte is lehetett ez. Aztán meg még arra is következtettem, hogy a pasik tényleg mennyire nincsenek képben a nők súlyával kapcsolatosan, csak mi valamiért mégis folyamatosan ezen pörgünk folyton. Fura. Tehát, hölgyeim, mint a mellékelt ábra mutatja, a teremtés koronáinak halvány lila gőzük nincs arról, hogy mennyit nyom alattunk a mérleg, amíg nem bombázzuk meg konkrét számadatokkal őket, úgyhogy ne is tegyük, hadd éljenek boldog tudatlanságban, hogy micsoda nádszálkisasszonyok vannak körülöttük.

Voltunk tesóval shoppingolni, istenem, már a szó is gyönyörű, nem?! Természetesen semmit nem vettem végül, viszont megvolt a terhesség alatt minimum egyszer kötelező Burger Kinges junkfood bevitelem helyette. Ami azért sikernek könyvelhető el emellett, hogy a C&A-ban simán jó volt rám több felső is, köztük egy, a normál konfekcióméretem szerinti 40-es, és volt olyan M-es is, ami NAGY volt. (meg olyan XL-es, ami feszült cserébe, de nem érdekel az ostoba számozás, csak a szépre emlékezem) J

Mostanra ennyi, hamarosan viszont tervezek egy újabb plusz bejegyzést, ezúttal a pajzsmirigy alulműködésről, amellyel magam is küzdök, illetve annak a fogamzásra és terhességre gyakorolt hatásáról, kezeléséről, kiegészítve egy nálam jobban hozzáértő összefoglalójával.

19-20. hét

Kissé megcsúsztam az írással az utóbbi időben, két hetes lemaradásban vagyok már, úgyhogy mondhatom, szépen csendben sunnyogtam el a félidőig. Nem is fogok tudni mindenre visszaemlékezni, ez szinte biztos, de azért megpróbálom a leglényegesebb dolgokat nem kihagyni. Szóval ma két hete, hogy voltam megint dokinál, másnapra behívott a Klinikára a soron következő, úgynevezett genetikai ultrahangra. Az újgyerek minden alkatrésze megvan és rendben van, továbbra is, viszont a lába közét nem nagyon akarta mutogatni a kis szemérmes. A doktor bácsi azt mondta mindenesetre, mikor rákérdeztem a nemére, hogy lehet, hogy fiú. Aztán még nézegette, nézegette egy darabig, és hozzátette, hogy az is lehet, hogy csak a talpa lógott be a képbe, mert eléggé háttal van, szóval inkább megmondja legközelebb. Úgyhogy vagy fiú, vagy lány lesz, az már tuti. J

Este edzésen Tamás is szolgált meglepetéssel erre a nagy örömhírre, mégpedig egy előre be nem jelentett öt perces snatch teszttel. Mondtam Beának, hogy hadd legyek most kivételesen én az egyes ember, mert ha nem kezdhetem el rögtön, nem fog már úgy menni. Így is lett, és azt kell mondanom, hogy meglepően simán végigtoltam az egészet megállás és különösebb szétszakadás nélkül, természetesen okosan megválasztott súllyal, egy nyolcassal. Így sikerült végülis 124 ismétlést csinálnom, ha jól emlékszem. Mondta is utána Tamás, hogy: „Mónika, te egy terminátor vagy!” J Próbáltam megkeresni, hogy előzőleg mennyi ismétlést csináltam, de nem találom, gondolom, nagyjából az is ennyi volt, csak akkor még üresen, úgyhogy semmiképpen sem tekinthető ez rossz eredménynek. Most már igazából a súly emelésében lenne a kihívás, de a 10 kg-shoz nem mostanában fogok újra visszatérni. Na innentől kezdve kb. semmire nem emlékszem a hétből, a csütörtöki edzésről semmi nem maradt meg. Pénteken viszont kimentünk Szatymazra, táborba, és egészen tegnapig ott is voltunk, 10 napot. Az első hétvégén a kisPók is velünk volt, aztán anyuék jöttek érte, és elvitték, úgyhogy én is tudtam pihenni, kikapcsolódni, játszani, stb. Kicsit hideg is volt az elején, konkrétan eszkimók kergetőztek az első pár éjszaka, Lilla fel is ébredt, és oda kellett venni magam mellé, ahol szépen végig is aludta az éjszakát, én meg nyilván alig valamit. Elkövettem azt a hibát, hogy hajnalban kimentem pisilni, és mire visszaértem, a ded elfoglalta az egész heverőt a maga nyolcvanegynéhány centijével, alig bírtam visszakúszni mellé. J

Na de hogy mekkora hős vagyok, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Szatymazról is bementem mind a három edzésre múlt héten. És hogy Beácska mennyire rendes tündér, azt pedig az bizonyítja, hogy hétfőn meg csütörtökön kijött értem kocsival, és visszafelé sem engedte, hogy vonattal jöjjek, pedig győzködtem nagyon. Hétfőn csináltunk mindenféle nyomásos gyakorlatokat állva-fekve-fejen pörögve J, meg evezéseket, meg nem is tudom még mit. Gergő tartotta az edzést, de nem az ő hibája volt, hogy nem voltam túl lelkes, nehezen vettem rá magam, hogy Szatymazról nekiinduljak. Ha nem jön Bea, lehet, nem is mentem volna el vonattal. Kedden snatcheltünk egyre kisebb súlyokkal egyre hosszabb ismétlési időket, 10-10-10 körben, ez jó volt. Snatchelni szeretek, bár lehet, hogy ezt még később megbánom, hogy leírtam. J Csütörtökön meg, hát, Bea behozott, és aztán a parkolóban mondtam, hogy lehet, nincs nekem ma ehhez kedvem, nem érzem magam elég fittnek és lelkesnek, és egyáltalán. De aztán Bea hős volt, hogy ugyan neki sincs kedve, de ha már itt van, végigcsinálja, úgyhogy én is maradtam, legalább letusoltam közben jó forró vízzel (a táborban a vízhőmérséklet mindig egy kalandos dolog), meg végignéztem az edzés második felét. Szélmalmokat meg bent presseket nyomtak, meg a végén mutatott Gergő valami cirkuszi akrobatikát két súllyal, nem győztem kamillázni, hogy mi ez. J Dióhéjban ennyi volt ez a két hét.

Vannak viszont változások is. Az újgyerek egyre jobban rugdos, már határozottan érzem a mozgását, nem csak olyan kis gyenge buborékolásként, mint pár hete. Kívülről azért még semmit sem lehet érezni, úgyhogy egyelőre ez csak a magam élménye.

A tábori koszt kismértékben eltért az itthonitól, kedve azzal, hogy napi négyszeri étkezést biztosítanak (pótvacsi is van). Annyi eszem azért volt, hogy felmérjem, ha ezt én végigeszem, akkor a 10 nap alatt tuti 5 kg-t hízom, úgyhogy a pótvacsorákat mind lemondtam, hogy majd elég lesz nekünk közösen egy a férjemmel, mert sajnos azért teljesen megállni nem tudom az evést, mikor több, mint harmincan zabálnak lelkesen körülöttem. De így legalább a 3 db zsemle fejadag helyett csak egyeket ettem. Az ebédek, vacsorák közül többször volt olyan, amit meg sem tudtam enni, mert túl sok volt. Szóval nem ettem durván ész nélkül, és mégis, plusz három kilót mutat most a mérleg. TÍZ nap alatt. Agyrém! Ami biztosan nem tett jót, az a rengeteg cukor, amit beletettek mindenbe: teába, ételekbe, minden édes volt. Itthon a napi cukorfogyasztásom nem éri el az ott egy-egy pohár teában oldott cukor mennyiségét, például főzéshez egyáltalán nem is használok, kevés xilittel vagy fruktózzal helyettesítem.

A lábaim is elkezdtek dagadni-vizesedni a sok üléstől, ami nem a legjobb, viszont remélem, ennek is része van a plusz kilókban, és nem három kiló színzsír jött fel. Az edzéseken is érzékelek már pár változást, az egyik az egyensúlyérzetemben van, ingatagabbá váltam, ez egyelőre csak a török felállásnál érzekelhető. Volt, hogy nem is álltam fel az ötös helyzetből hatosba, mert nem éreztem egyáltalán stabilnak az egészet. A másik változás a guggolásoknál van. Kicsit vicces volt, mikor guggoltunk egy szűkebb állásban, és mondta Tamás, hogy figyeljünk rá, hogy a térdeink ne dőljenek kifelé, tartsuk őket párhuzamosan, na akkor vettem észre, hogy így viszont már nem fér el a combom a hasamtól.

Hát ezek vannak, kérem szépen. Indulhat a második félidő. J