22. hét

Egyszer már írtam, hogy péntek a fordulónap a terhességi heteim között, így mindig hétvégével kezdődik az újabb hét. Ezekről különösebben nem szoktam írni, általában semmi közérdekű érdeklődésre számot tartó izgalom nem történik. Most viszont hazatért egy messzireszakadt barátunk a nagy Ámérikából, és szervezett egy kis összejövetelt ezen jeles alkalomból. Egy vacsorázós, beszélgetős helyre ültünk be, mi 9-ig maradtunk tesóékkal, tehát a tényleges buliról vélhetőleg lecsúsztunk.
De ami most e blog szempontjából igazán lényeges, és érdekes információ, az az, hogy találkoztam egy rég nem látott barátnőmmel, akivel sikerült ha nem is hosszan, de elég tartalmasan elbeszélgetnünk. Azt a Facebook jóvoltából tudtam róla, hogy ő is kettlebellezik, úgyhogy természetesen erről is esett nem is kevés szó. Elmesélgettük egymásnak, ki mit hány kg-val csinál, ki milyen gyakorlatot szeret, mit nem. Nem is voltak jelentős eltérések, amíg csak a snatch-swing vonalon mozgott a társalgás (bár kerekedett a szemem, mikor elárulta, hogy azért ő a 48-ast is megswingeli simán tízszer), na de aztán rátértünk a nyomásra, aholis gyorsan kiderült, hogy mi szegedi csajok seholse vagyunk (én legalábbis), merthogy neki bizony a 24-es is kimegy már. Igaz, egyszer-egyszer, ha jól emlékszem, nade akkor is. J 12-essel kezdi, és szépen egyre nagyobbakat kinyomva ez a plafon. Bárhogy is számolom, ez pont háromszor annyi súly, mint az én 8-assal nyomásaim. Pedig látványra nem egy tipikus izomállat, aztán tessék. J

Ennyit erről, hogy mire képes a kettlebell.

A hétfői edzésen guggolásokat csináltunk súllyal és anélkül, én azért főleg inkább anélkül, az jobban esett. Voltak fekvőtámaszok, és supermanek, meg swing-guggolás kombók (azaz egy szabályos swing végig, aztán felkapod a súlyt, egy guggolás, ismételgetve). Ebből 20 másodperces köröket csináltunk. Egyik srác elkövette azt a hibát, hogy megkérdezte Tamást, mennyi ebből a célszám, amit el lehet végezni ezidő alatt. Tamás megszámolta, és közölte, hogy öt-öt ismétlés a kettőből. Na, erre összenéztünk Beával, és megállapítottuk, hogy nekünk a három-három is már teljesítmény. (szóval mindig rájövök, hogy Tamást valami nagyon más anyagból gyúrták, mint a közönséges halandókat) Végül swingek voltak levezetésképp. Volt viszont egy aranyos közjáték edzés közben. Tamás mondta a többieknek, hogy én csak azért járhatok terhesen, mert régóta csinálom, és hozzászokott a testem, de azért ha lehet, ne ajánlgassa senki a terhes ismerőseinek, hogy itt micsoda remek kismamatorna folyik. Még a végén az is elhangzott, hogy Mónika egy terminátor, amin jót mosolyogtam, na persze. J

Kedden snatcheket csináltunk (én csak volna), rengeteget. Sajnos nem voltam csúcsformában, elsősorban lelkileg, nagyon máshol jártak a gondolataim, úgyhogy az aznapi teljesítményem valahol a béka feneke alatt volt körülbelül. Nem is nagyon részletezném ezt jobban, annyit elárulok, hogy magánéleti a probléma, de nem a házasságom hever romokban, hanem a férj munkahelyén támadtak gondok, melyek felvetnek némi egzisztenciális parát. És ez így másfél gyerekkel kellően nyomasztó tud lenni. És mivel hétfőn késő este hallottam róla először, a keddi napomat még eléggé uralta ez az egész. (azóta már sokkal jobb azért)

Szerdán viszont kellett mennem megint a terhesgondozóba az újabb beutalókért, meg ilyesmi, és a ultrahangnál megkértem a dokit, hogy a szívhangellenőrzés mellett, ha épp úgy fekszik az újgyerek, megnézné-e a nemét is?! Végül természetesen megtette, de nem mondta meg rögtön, hanem megkérdezte, mi lenne a neve, ha lány, és mi ha fiú? Mondtam, hogy Anna és Tamás, és csak erre mondta, hogy na akkor Tamás lesz! J Aztán meg is mutatta a képen, hogy (idézem) ez itt a kuki, ez meg a zacsi. Úgyhogy fiunk lesz, és azt is bevallom kőkeményen, hogy én majdnem elbőgtem magam a meghatottságtól erre a hírre. J

Csütörtökön az edzésen Tamás be is jelentette a többieknek, hogy fiam lesz, persze nem ilyen egyszerűen, hanem hogy az ilyen hölgyekre szokták mondani, mint én, hogy mindig jól érzik magukat, mert mindig van bennük kuki, vagy valami ilyesmi volt. J Előtte azért megkérdezte, hogy publikus-e a dolog. A többiek aranyosak voltak, megtapsoltak. Aztán kérdezte Tamás, hogy az edzőm iránti tiszteletből hogy is fogják hívni?! És mondtam, hogy Tamásnak. Na, erre ment is a következő poén, hogy erről mindenki példát vehet majd, ha egyszer gyereke lesz. Én még hozzátettem, hogy akkor is, ha lány. J Úgyhogy elég kellemes hangulatban kezdődött az edzés. Volt kis guggolás az elején, aztán törökök, felállva kézcsere, press, és úgy vissza. Én ebből annyit csináltam, hogy állva kinyomtam a súlyt, és tartottam, amíg a többiek fel nem áltak, aztán együtt kézcsere, nyomás, és tartottam megint. (nem is volt különben olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, hogy csak tartani kell) Sajnos a töröknél a híd pozíciókban már nagyon kifeszül a test ahhoz, hogy ne essen jól, húzódik tőle a hasam. De végülis az a lényeg, hogy valamit csináljak helyette, ne csak nézzek ki a fejemből bután, míg a többiek küzdenek. A törökök után egykezes és kétkezes swing kombó körök voltak, mégpedig úgy, hogy egy percen keresztül ment az egykezes folyamatos kézcserével, aztán a végén még 15 mp kétkezes swinget ráhúztunk. Gyanús volt az elején, mikor mondta, hogy a lányoknak 8-10 kg elég lesz, de ezt egyik csaj se vette komolyan, höhö, swinghez ennyit?! J Én végülis 10-essel csináltam, de az első két kör után meg is értettem, hogy miért javasolt kisebb súlyt Tamás. Egy kört kihagytam, és a kis pihenés után folytattam újra. Négy vagy öt kör volt, már nem emlékszem.

Edzés után Beácska elvitt a Lidlbe bevásárolni, ahol jól megfáztam. Mikor beléptünk, már az volt az első mondatom, hogy de hideg van itt, viszont 20 perc múlva már az autóba rámoltuk a szajrét, szóval villámgyors és hatékony bevásárlás volt, át voltam öltözve száraz pólóba meg minden, és mégis. Másnapra úgy éreztem ébredéskor, hogy tele van a fejem, a jobb orrlyukam pedig gyakorlatilag azóta sem funkcionál légcsere-nyílásként, full be van dugulva, remek érzés.
Szeretlek, légkondi!