19-20. hét

Kissé megcsúsztam az írással az utóbbi időben, két hetes lemaradásban vagyok már, úgyhogy mondhatom, szépen csendben sunnyogtam el a félidőig. Nem is fogok tudni mindenre visszaemlékezni, ez szinte biztos, de azért megpróbálom a leglényegesebb dolgokat nem kihagyni. Szóval ma két hete, hogy voltam megint dokinál, másnapra behívott a Klinikára a soron következő, úgynevezett genetikai ultrahangra. Az újgyerek minden alkatrésze megvan és rendben van, továbbra is, viszont a lába közét nem nagyon akarta mutogatni a kis szemérmes. A doktor bácsi azt mondta mindenesetre, mikor rákérdeztem a nemére, hogy lehet, hogy fiú. Aztán még nézegette, nézegette egy darabig, és hozzátette, hogy az is lehet, hogy csak a talpa lógott be a képbe, mert eléggé háttal van, szóval inkább megmondja legközelebb. Úgyhogy vagy fiú, vagy lány lesz, az már tuti. J

Este edzésen Tamás is szolgált meglepetéssel erre a nagy örömhírre, mégpedig egy előre be nem jelentett öt perces snatch teszttel. Mondtam Beának, hogy hadd legyek most kivételesen én az egyes ember, mert ha nem kezdhetem el rögtön, nem fog már úgy menni. Így is lett, és azt kell mondanom, hogy meglepően simán végigtoltam az egészet megállás és különösebb szétszakadás nélkül, természetesen okosan megválasztott súllyal, egy nyolcassal. Így sikerült végülis 124 ismétlést csinálnom, ha jól emlékszem. Mondta is utána Tamás, hogy: „Mónika, te egy terminátor vagy!” J Próbáltam megkeresni, hogy előzőleg mennyi ismétlést csináltam, de nem találom, gondolom, nagyjából az is ennyi volt, csak akkor még üresen, úgyhogy semmiképpen sem tekinthető ez rossz eredménynek. Most már igazából a súly emelésében lenne a kihívás, de a 10 kg-shoz nem mostanában fogok újra visszatérni. Na innentől kezdve kb. semmire nem emlékszem a hétből, a csütörtöki edzésről semmi nem maradt meg. Pénteken viszont kimentünk Szatymazra, táborba, és egészen tegnapig ott is voltunk, 10 napot. Az első hétvégén a kisPók is velünk volt, aztán anyuék jöttek érte, és elvitték, úgyhogy én is tudtam pihenni, kikapcsolódni, játszani, stb. Kicsit hideg is volt az elején, konkrétan eszkimók kergetőztek az első pár éjszaka, Lilla fel is ébredt, és oda kellett venni magam mellé, ahol szépen végig is aludta az éjszakát, én meg nyilván alig valamit. Elkövettem azt a hibát, hogy hajnalban kimentem pisilni, és mire visszaértem, a ded elfoglalta az egész heverőt a maga nyolcvanegynéhány centijével, alig bírtam visszakúszni mellé. J

Na de hogy mekkora hős vagyok, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Szatymazról is bementem mind a három edzésre múlt héten. És hogy Beácska mennyire rendes tündér, azt pedig az bizonyítja, hogy hétfőn meg csütörtökön kijött értem kocsival, és visszafelé sem engedte, hogy vonattal jöjjek, pedig győzködtem nagyon. Hétfőn csináltunk mindenféle nyomásos gyakorlatokat állva-fekve-fejen pörögve J, meg evezéseket, meg nem is tudom még mit. Gergő tartotta az edzést, de nem az ő hibája volt, hogy nem voltam túl lelkes, nehezen vettem rá magam, hogy Szatymazról nekiinduljak. Ha nem jön Bea, lehet, nem is mentem volna el vonattal. Kedden snatcheltünk egyre kisebb súlyokkal egyre hosszabb ismétlési időket, 10-10-10 körben, ez jó volt. Snatchelni szeretek, bár lehet, hogy ezt még később megbánom, hogy leírtam. J Csütörtökön meg, hát, Bea behozott, és aztán a parkolóban mondtam, hogy lehet, nincs nekem ma ehhez kedvem, nem érzem magam elég fittnek és lelkesnek, és egyáltalán. De aztán Bea hős volt, hogy ugyan neki sincs kedve, de ha már itt van, végigcsinálja, úgyhogy én is maradtam, legalább letusoltam közben jó forró vízzel (a táborban a vízhőmérséklet mindig egy kalandos dolog), meg végignéztem az edzés második felét. Szélmalmokat meg bent presseket nyomtak, meg a végén mutatott Gergő valami cirkuszi akrobatikát két súllyal, nem győztem kamillázni, hogy mi ez. J Dióhéjban ennyi volt ez a két hét.

Vannak viszont változások is. Az újgyerek egyre jobban rugdos, már határozottan érzem a mozgását, nem csak olyan kis gyenge buborékolásként, mint pár hete. Kívülről azért még semmit sem lehet érezni, úgyhogy egyelőre ez csak a magam élménye.

A tábori koszt kismértékben eltért az itthonitól, kedve azzal, hogy napi négyszeri étkezést biztosítanak (pótvacsi is van). Annyi eszem azért volt, hogy felmérjem, ha ezt én végigeszem, akkor a 10 nap alatt tuti 5 kg-t hízom, úgyhogy a pótvacsorákat mind lemondtam, hogy majd elég lesz nekünk közösen egy a férjemmel, mert sajnos azért teljesen megállni nem tudom az evést, mikor több, mint harmincan zabálnak lelkesen körülöttem. De így legalább a 3 db zsemle fejadag helyett csak egyeket ettem. Az ebédek, vacsorák közül többször volt olyan, amit meg sem tudtam enni, mert túl sok volt. Szóval nem ettem durván ész nélkül, és mégis, plusz három kilót mutat most a mérleg. TÍZ nap alatt. Agyrém! Ami biztosan nem tett jót, az a rengeteg cukor, amit beletettek mindenbe: teába, ételekbe, minden édes volt. Itthon a napi cukorfogyasztásom nem éri el az ott egy-egy pohár teában oldott cukor mennyiségét, például főzéshez egyáltalán nem is használok, kevés xilittel vagy fruktózzal helyettesítem.

A lábaim is elkezdtek dagadni-vizesedni a sok üléstől, ami nem a legjobb, viszont remélem, ennek is része van a plusz kilókban, és nem három kiló színzsír jött fel. Az edzéseken is érzékelek már pár változást, az egyik az egyensúlyérzetemben van, ingatagabbá váltam, ez egyelőre csak a török felállásnál érzekelhető. Volt, hogy nem is álltam fel az ötös helyzetből hatosba, mert nem éreztem egyáltalán stabilnak az egészet. A másik változás a guggolásoknál van. Kicsit vicces volt, mikor guggoltunk egy szűkebb állásban, és mondta Tamás, hogy figyeljünk rá, hogy a térdeink ne dőljenek kifelé, tartsuk őket párhuzamosan, na akkor vettem észre, hogy így viszont már nem fér el a combom a hasamtól.

Hát ezek vannak, kérem szépen. Indulhat a második félidő. J