33.-34. hét

Mostanában nem nagyon volt időm írni, amikor meg lett volna, kedvem nem volt. Kicsit rám szakadtak a dolgok, nomeg az elmúlt két hétben kettő, azaz kettő darab értékelhető edzésen tudtam részt venni, azon is értékelhetetlen teljesítménnyel, úgyhogy lassan a blog címéből kitörölhetem a kettlebell szót… De lássuk sorjában a történéseket.

Először is volt a hosszú hétvége. Szombat délelőtt voltunk LÚLB (legújabb legjobb barát, mi más?!) Attilánál autókat nézni, a gyerek rettentően élvezte, mindegyikbe belemászott és mindent megnyomkodott, én meg vártam, mikor kapunk a fejünkre, hogy állítsuk már le, de azt hiszem, Attilát titokban eléggé levette a lábáról, vagy csak Lilla menő lábbal hajtós kismotorjára pályázott beszámítandó járműként, ki tudja?! J Este átjöttek Ágiék, megünnepelni a sikeres nyelvvizsgát, meg a világ legokosabb tanítványát, szerénységemet, ugyebár. Olasz este volt, kaja szempontjából mindenképp, csirkés-paradicsomszószos pennét csináltam, Ági meg hozott egy nagy tál tiramisut, és azért csináltam még egy adag mákos muffint is a biztonság kedvéért. Mondanom sem kell, hogy végül MINDEN elfogyott, a tiramisu egyharmadát tuti én ettem meg, szóval megünnepeltem a vizsgám úgy egymillió kalória egy órán belüli bevitelével, okosan. J

Vasárnap anyukámék jöttek, ez jó volt, el tudtunk menni az ótójukkal Aldiba meg DM-be bevásárolni, hát mit is mondhatnék, ritkán pattintottam el ennyi pénzt két óra alatt… Vettünk csomó kaját, meg mindent, ami az Újgyereknek meg nekem majd kell, a születéséhez, és az utána következő hetekre, a pelenkától kezdve a cumisüvegbe való gumicumin át a tejserkentő teáig, hogy az intimebbjét ne is említsem. Legyen elég ennyi, hogy döbbenetes dolgokra van szükség. Hétfőn temetőlátogatós-merengős napom volt, kedden pedig délutánra jöttek sógornőmék. A munkaszüneti napok miatt a hétfői, keddi edzés persze elmaradt.

Szerdán reggel mentem vérvételre, Ági jött Lillára vigyázni addig. Kértem a háziorvostól is egy beutalót, hogy ha már amúgy is megyek a terhesgondozós beutalóval, csekkoljuk már le a pajzsmirigyemet és nézessünk egy TSH szintet, amúgy is novemberben lenne aktuális, és így nem kéne begurulnom az I. Belklinikára csak emiatt… Szóval megkaptam a beutalót még reggel, rendes volt a doktornő, de kért általános vérképet, vizeletet is. Persze a terhesgondozó is kb. ugyanezt kérte, szóval csomó átfedés volt a kettő között. Gondoltam, levesznek 3-4 cső vért, meg plusz egyet a TSH miatt, hogy én mekkorát tévedtem! Azt hinné az ember, hogy a két beutalóhoz egyszer leveszik a vért, és két leletet nyomtatnak majd, és ennyi, de nem. A csaj duplán levette mindenhez, összesen 9 csővel, már amikor kipakolta, lesokkolódtam. És ezek után a pisit is két kémcsőbe kellett tölteni. De a non plus ultra még ezután jött, mikor megláttam az eredményeket két nap múlva. A két papír egymáshoz képest is rengeteg eltérést tartalmaz, de kb. olyan szinten, hogy az egyiken 2-3 fehérvérsejt, a másikon 10-15 szerepel, mindezt ugyanabban az időben leadott ugyanazon mintából. Na, ezt magyarázza meg valaki, ha érti. J

Aztán a vámpírnénitől hazaérve nekiálltam a tortasütésnek a másnapi szülinapi edzésre, amíg még Ági itt volt. Tudniillik kedvenc edzőnk 34 éves lett, én meg gondoltam, ez a jeles alkalom megéri a szülés előtti utolsó nagyobb cukrásztevékenységet.

Csütörtökön jött Beácska, már délelőtt, és egész nap velünk volt, Lilla nagyon örült neki, nagyot játszottak, és ha százszor nem nézte meg a Nagylány Bea okostelefonjában a cicás alkalmazást, akkor egyszer sem. J Aztán amikor Lilla délután elaludt, gyorsan befejeztem a tortát, és valami azt súgta már akkor is, hogy ennek nagy sikere lesz… Este át is adtuk az edzés elején Tamásnak jól, a többi összeesküvőtárssal, és hát valóban nem hagyott hidegen senkit a dolog, főleg a férfiszívekre volt hatással. Elég, ha csak annyit mondok: CSÖCSÖK, a többit mesélje maga a látvány:

Az ünnepi edzés kidobózásból állt főleg, amiben nem vettem részt, viszont helyette lelkesen beszélgettem rég nem látott és nagyon hiányolt elvtársunkkal, akinek nem a vezetékneve a keresztneve, ugyebár. J Aztán a végén volt pár kör swing, azt azért megcsináltam. Edzés után pedig egy össznépi Gringo’s-os beülés volt, ami ismét remekül sikerült, különös tekintettel a piercingekre és egyéb sztorikra. Aztán Bea nálunk aludt, igaz, szegénynek csak egy szivacsmatrac jutott a nappaliban földön, meg reggel a nyakába egy gyerek, „nézzük meg a cicát” felkiáltással rögtön a telefonját követelve, de azt hiszem, így sem bánta a vendégeskedést kis családomnál. J Délután bevártuk Tibit hárman csajok, és felmentünk Pestre anyuékhoz. Másnap, szombaton sikerült aláírni az adásvételi szerződést a kis lakásomra, úgyhogy ha minden jól megy, sikerül megszabadulni a frankhitelemtől egyszer és mindenkorra, persze elkiabálni még most sem merem, de ígértesen alakul a történet. (a szerződéskötés viszont 11-től délután 4-ig tartott, ha nem vagyok nagyon terhes, továbbá végtörlesztési határidőkkel szorított szegényke, és persze úrinő is, ugye, akkor tuti sikongatva asztalt borítottam volna elég hamar, de mindegy, lényeg, hogy a végén csak sikerült aláírni) Vasárnap rokonozás volt Kecskeméten, aztán hazajöttünk Szegedre.

Ezen a héten meg főleg a banki dolgokat, meg egyéb papírokat intéztem, ami a vevőim ügyvédjének kell, végülis négy nap alatt sikerült is összerakni mindent, amit kért, innentől ő jön a pénz utalásával, én meg jövő hétre már nem leszek cefetül eladósodott, ha minden jól megy. Meg közben összepakoltam a kórházi bőröndömet, hogy innentől ne érhessen meglepetés, meg becsomagoltam egy újabb adag karácsonyi ajándékot, meg rájöttem, hogy anyunak és tesónak is decemberben van névnapja, na azok a meglepik is csomagolva várják a nagy pillanatot a szekrényben már. Szóval nagyjából kész vagyok, néha több értelemben is, mint kéne.

Kedden nem mentem edzésre, mert nagyon nyűgös napom volt. A hétfői meg a csütörtöki edzésen viszont voltam, de meg kell mondjam őszintén, egyre kevesebb dolgot tudok felsorolni, hogy mi az, amit meg tudtam csinálni. Swing, snatch, meg a press az, ami jól eső gyakorlatnak megmaradt, még a sima guggolás az valamennyire megvan, és itt nagyjából ki is fújt a történet. Mondjuk a windmillt nem nagyon csináljuk, szerintem még talán ez lenne kellemes a kettlebelles gyakorlatokból. Meg van egy földön fekvős-bokafogós-csípőfelemelős-magasanmegtartós gyakorlat is, ami nagyon jól esik a hátamnak, derekamnak, de ez már nem kettlebell. Ami újabban nem megy már, az a fekvőtámasz, eddig is térdelve csináltam, de most a hetekben éreztem, hogy már nagyon megfeszül közben a hasam, és erőlködés lesz belőle. A másik ilyen új élmény a széles állásban való mély guggolásnál ért (bár az én állásom a hasam miatt már egy ideje szélesebb, mint elvileg kellene), meg amikor be kell tenni a könyököt a térdhez közben, és kifelé nyomni a guggolás alsó pozíciójában… Szóval ezeknél konkrétan azt érzem, hogy kinyomódik a gyerek feje, és megszülök, egész egyszerűen nem tudom csinálni már. (Éppen elég ijesztő belegondolni, hogy CSAK hat hetem van hátra szülésig, hát még abba, hogy mindez egy edzésen kezdődjön el…) Eddig körülbelül 12-14 kg-t híztam egyébként, szemben a múltkori 21 kg-val, majd még mázsálok egyet a legvégén, csekkolni a konkrét számot, és aztán letagadni a feléből pár kg-t. J
Nagyon nagyon szomorú voltam csütörtökön az edzés után, mikor magam előtt beismertem, hogy lassacskán vége ennek az edzős történetnek… Lehetne tovább erőltetni, de azt hiszem, már csak alkalmak vannak benne reálisan, hetek semmiképp. Szó szerint fáj ezt kimondani, leírni, de ha felelősen gondolkodom magammal, és az Újgyerekkel kapcsolatban, akkor hamarosan be kell látnom, hogy ennyi volt… Csak még ilyen véglegesen nem tudom kimondani, azt hiszem. Ugyanakkor nem hiányzik a sok kudarcélmény sem, amit akkor érzek, mikor én már csak üldögélek edzéseken (egyre többet), míg a többiek nyomják, mint állat, vagy valami olyasmi. J Rossz, hogy nem megy, na. És nagyon, nagyon fog hiányozni a csapat, sok embert nagyon megszerettem, és közülük néhányat a barátomnak is tartok, őmiattuk is nehéz az elszakadás. Hát ilyen lelki tusákat vívok mostanság. Az biztos, hogy a decemberi 10 perces snatch tesztet már csak számolni fogom valakinek, de ha nem szülök, megyek, ez tuti. J

Aztán lassan tényleg már csak erre, mármint a szülésre kell lélekben felkészülnöm, mert az olyan, drága gyermekeim, amihez képest a legkeményebb edzés is a „lófasz se” kategória, és ha nem hangzana rettentő hülyén, azt írnám, hogy az aztán igazi férfimunka lesz. J Mindig eszembe jut erről egy mondat, mely a Funny Girl, vagy Funny Lady című Barbra Streisand klasszikusban hangzik el a szülésről, emlékezetből idézem, miszerint: „Próbáltál már liftajtón kipréselni egy hangversenyzongorát?!” J