31. hét

Vasárnap (okt. 16.) visszatértünk Szegedre. Azért hiányzott a férjem az egy hét alatt. Szóval megvan az előnye a szülői házba visszatérésnek, meg hogy az ember lánya kicsit újra lehet gyerek, de azért kicsit hosszú is egy hét…

Hétfőn voltam dokinál, minden rendben van továbbra is, a méhszáj teljesen zárt. Az egyre durvább pocakkeményedésekre meg továbbra is szedjem a magnézium citrici kapszulát, akár naponta 3-4-szer kettőt is lehet, a 37. hétig. Utána már kijöhet az Újgyerek, akinek a fejátmérője keresztben jelenleg 7,5 cm, a combcsontja 5,5 cm és a becsült súlya 1250 gramm. (ezek a számadatok tökéletesen megfelelnek a betöltött 30 hetes méreteknek) A doki is azt mondta, minden rendben, maradhat a gyerek. J

Valamikor a hét elején váltottunk Facebookon pár üzenetet Juci RKC-val, és azt írta, nagyon faszagyerekség ám szerinte, hogy ekkora pocakkal én még nyomom az edzést. Ez nagyon jól esett, főleg azért, mert olyasvalaki mondta, akinek a kettlebelles tevékenysége-teljesítménye valóban faszagyerekség az én véleményem szerint. J

Már annyiszor írtam, hogy nem emlékszem, mi volt egy-egy edzésen, hogy már lassan ciki lesz, de megint csak magamat fogom ismételni: a hétfőiből szinte semmire nem emlékszem, pedig kértem segítséget is, de csak annyi lett meg, hogy sok híd volt. Képzelhetitek, milyen ügyesen nyomom fel magam hídba, konkrétan sehogy. Úgyhogy ennyit erről a napról. A feledékenységről meg még egy mondat: sokszor poénkodnak velem, hogy könnyű nekem most, merthogy két agyam is van, de sajnos ennek ellenére iszonyat agymosott (vagy inkább agyhalott) állapotban vagyok legtöbbször, lassan Cavinton lesz a középső nevem.

A keddi edzésre sem emlékeztem kristálytisztán, gondoltam, egyszerűen majd innen lelopom jól, erre pont Z. sem írja le pontosan, hogy micsináltuk. Kíváncsi lennék, neki mi a mentsége a felejtésre… J

Na szóval, az elején volt egy adag indian clubozás, először állásban, aztán térdelésben, cefetül kitekert lábú pózban. Aztán a szokásos ballisztikus napos gyakorlatok, kétkezes swingek pár körben, high pull is volt külön egy-két kör asszem, meg talán snatch körök is, aztán egy olyan kombó, hogy egy egykezes swing, egy high pull, egy snatch egyik kézzel, aztán kézcsere, és így tovább. Ez tök jó volt, jól esett és jól is ment. Aztán Aurél szülinapjának tiszteletére nyomtunk 42 snatchet, 21-21 karonként, közte kézcsere, és folyamatos munka. Hát, a 21. már pszichésen nem esett jól, eléggé csúszott a kezem, de azért megcsináltam, mert kőkemény vagyok. (a nyolcassal persze) Végül levezető swing kör, és nyújtás volt.

Szerdán eljött hozzánk Aurél fotókat készíteni, mert ugye én naivan megkértem, hogy csinálna-e rólunk PÁR családi képet karácsonyra, erre beállított full profi felszereléssel, lámpa, háttér, meg egy akkora optika a gépen, hogy alig fértek be az ajtón… J Majd egy órát ott volt, és csinált vagy 300 képet. Nagyon jól sikerültek, eddig eszembe nem jutott, hogy megmutassam magam, de most erősen gondolkodom rajta, hogy közzéteszek egy jobb képet.

Kicsit beégtem az elején, mert sajnos a Kétéves az én hibámból megtanult káromkodni, egyetlen egyszer csúszott ki a számon egy b.ssza meg a füle hallatára, és természetesen remekül megragadt. Úgyhogy amikor megérkezett Aurél, és hangosan-lelkesen elkezdte kántálni neki a gyerek, hogy b.ssza meg, b.ssza meg, az nagyon remek volt. J Azóta szerencsére már kevesebbet mondja, napról napra kevesebbet, csak meg kell állni, hogy ne nevessünk rajta, meg ne figyeljünk rá, nem egyszerű.

Jaj, ki ne hagyjam, csináltunk olyan képet, hogy a Kétéves meg a férj mérőszalaggal mérik a hasamat, hát nem kicsivel SZÁZ centiméter feletti eredmény született?! J Ez elég durván hangzik, pedig nem 60-as darázsderékról indultam, sőt, azt sem tudtam, milyen az, de akkor is. Most jöttem rá, miért nem méregettem sosem körméreteket Lillával terhesen, mennyivel jobb érzés a boldog tudatlanság! J

Na tessék, ehun a fotóbizonyíték a dömper-méricskélésről

Csütörtökön volt némi futkosás az edzésen körbe körbe, meg guggolásban ugrálás, meg nyusziugrás, meg ilyenek, úgyhogy lelkesen üldögéltem jó darabig, mert utána meg még volt „sorverseny” is párban, egymást cipelve háton, meg talicska, meg ilyesmik. Aztán guggolások voltak, volt egy érdekes egylábas verzió, amikor hátrafelé megy a láb, aztán talán fekvőtámaszok is. A végén pedig 15 mp swing, 15 mp séta súllyal egyik kézben, 15 mp swing, 15 mp séta súllyal a másik kézben, és így tovább. Ez klassz volt. Végülis amit meg tudok még csinálni, azt élvezem, és jól is esik általában, és ez a lényeg. Utána beszéltem Tamással, hogy még nem fizettem be az edzésdíjat, pedig október elején kellett volna, de hát szita agy, ugyebár, és mondtam, hogy akkor egyben befizetem az október-november-decembert, amire a férjem itthon feltette a jogos kérdést, miszerint meddig akarom én ezt csinálni?! Utána elgondolkodtam rajta, hogy ha december 23-ra vagyok kiírva, akkor lehet, hogy november vége után már nem feltétlenül kellene erőltetni, legalábbis ha racionális akarok lenni. Poénkodunk sokszor edzésen, hogy meg ne szüljek, meg hogy Tamás nem szívesen vezetné ott le a szülést, de vélhetőleg valóban nem lenne a legszerencsésebb, ha ott folyna el a magzatvíz… J Meg rájöttem, hogy nekem a kettlebell már jó ideje nem csak az edzést jelenti, hanem találkozást olyan emberekkel, akiket szeretek, és heti háromszor egy óra elmenekülést a hétköznapi monotóniából, és ez sokat segít, hogy ne „őrüljek bele” a 0-24 órás gyerekezés mindennapi rutinjába. Szép dolog az anyaság, tényleg az egyik legnagyobb számomra az életben, de szerintem hazudik az, aki sosem kívánta, hogy bárcsak lenne OFF gomb a gyereken, csak tíz percre, vagy kicsit kevésbé legyen beszűkült az élete otthon a gyerekkel, a főzés-mosás-takarítás aranytriójával színesítve. Valószínűleg ezért is ragaszkodom ennyire ahhoz, hogy járjak, amíg lehet, mert ott én én vagyok, nem(csak) anya meg feleség, hanem egy önálló felnőtt, aki egy órát magával törődhet.

Nagyon hiányzik Beácska, és úgy tűnik, nem csak nekem. Valamelyik nap Lilla közölte, hogy hívjuk fel (vagy írjunk neki smst, jaj, szita agyam J). Kérdeztem, hogy és mit mondjunk (írjunk) neki? Erre a két évének minden komolyságával közölte, hogy: Nagyon szeretlek! J