27. hét

Vasárnap meglátogatott minket egy kis hazánktól messzire szakadt régi barátom, jelezte, hogy beugrana egy órára. Én meg lelkesen kaptam az alkalmon, hogy jajdejó, akkor menjünk el Lidl-be bevásárolni, ha már kocsival van, nekünk meg nincs, ugye. Szegénykém biztosan nem így képzelte, mindenesetre bizonygatta, hogy örül, hogy hasznos lehet, meg legalább így nem zavar bele a vasárnapi családi idillbe, stb, de biztosan jobb vendéglátást képzelt el, mint velem mirelit pacalt vásárolni. Bocsi, Berti! J

Hétfőn edzés előtt elmentünk Beával a nőgyógyászhoz, ahol cirka tíz perc alatt végeztünk is, senki nem volt előttem, nem kellett várni. Minden rendben továbbra is, a méhszáj teljesen zárt. Kis ferdítéssel megkérdeztem, hogy meddig „tornázhatok” még, és azt mondta a dokim, hogy ameddig jól esik. J A titkos visszerekre azt mondta, hogy nem is vészesek, és ne aggódjak, ez csak rosszabb lesz, ahogy előrehalad a terhesség és nő a méh súlya, de majd szülés után egyszer csak elmúlik. Felírt Detralexet (vagymit), ami egy vénaerősítő gyógyszer, de azt mondta, hogy csak azért, hogy pszichésen segítsen, hogy mégis ad rá valamit, mert effektíve változtatni a problémán ez a cucc sem fog. (aztán megkérdeztem a patikában, hogy mennyiért mérik ezt a tablettát, és mikor mondta a csaj, hogy 5000 körül, úgy döntöttem, hogy pszichésen sem kell) J

Aztán lévén rengeteg időnk maradt, elugrottunk Beussal még a Napfény parkba, Tescoba egy kis banánért, meg ilyesmiért, hogy ne ájuljunk el edzésen. Cselesen felpróbáltattam vele egy pólót is, mondván, hogy tesónak kell, és aztán titokban örvendezve, hogy milyen jó neki, mármint Beának, meg is vettem a meglepi-ajándékához csütörtökre. Kicsit nézelődtünk még, aztán spuri edzésre, ahol viszonylag lájtosabb program volt: windmillek, bent pressek, aztán swingek a végén. A windmill egész jól megy, a bent presst meg kimondottan utálom, emlékszem, egyszer azt mondta Tamás, hogy milyen nagy súlyt is ki lehet így nyomni, hát nekem a nyolcast is csak nyöszörögve sikerült, igaz, jó rég nem is volt már ez a gyakorlat, de akkor is. Mindenesetre a lányok szerint nekem még egész jól is ment, ami azért inkább vicces, én mint bármely gyakorlatban „példakép”?! J

Kedden nagyon-nagyon jó edzés volt, először pörgettük kicsit az indian clubokat, azután nyomtunk pár kör swinget, és snatcheket, majd teljesült a múlt heti álmom, nyomtunk egy meglepi 5 perces snatch tesztet. Azt kell mondjam, hogy nem romlott a teljesítményem snatch-ügyileg, ahhoz képest, hogy a hetedik hónapban vagyok, 123 ismétlést csináltam a nyolcassal öt perc alatt. Ez ugyan egyel kevesebb, mint legutóbb, de akkor egyáltalán nem álltam meg, most pedig volt egy mini ásványvíz+szőlőcukor szünet. Mégiscsak érzem már a szülői felelősséget így kettecskén lengetve a vasat, nem lehet csak magamra gondolni, mint régebben. J Anitának volt egy nagyon aranyos megjegyzése a végén, mikor hótt csatakosan vittem vissza a súlyomat, valami olyasmi, hogy Mónika, esküszöm olyan szép vagy! J Az tény, hogy elég nagy sikernek éltem meg ezt az eredményt, és ez nyilván frissen ott ragyogott az arcomon.

Szerdán terhesgondozóban voltunk Lillával, Betti elvitt minket. (Ahhoz képest, hogy a gyerekem múltkor be sem akart szállni a gyerekülésbe, most kiszállni nem volt hajlandó, végig elvoltak a kocsiban, amíg én bent időztem) Az Újgyerek fej-átmérője 6,8 cm, a szíve 150-et ver percenként, az ultrahang szerint 27 hetes és pár napos a fejméret alapján, szóval minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vagyunk elégedve. Ja, érdekes volt, hogy átvett egy újabb védőnő itt a terhesgondozóban, ő már a harmadik a bő hat hónapom alatt, lehet, hogy tényleg olvasták, amit róluk írtam?! J

Egyébiránt Lilla, az elsőszülöttünk ma töltötte be a második életévét, hihetetlen, mennyire eltelt az idő.

Csütörtökön nagyon kapkodós napom volt, és végül úgy döntöttem, nem is edzem aznap, nem voltam olyan passzban lelkileg sem, nomeg azt éreztem, hogy a keddi csúcsteljesítményt úgysem tudnám túlszárnyalni. De azért elmentem, és végignézve az egészet elmondhatom, hogy nagyon jó döntést hoztam, csupa olyan feladat volt, amit amúgy sem nagyon tudtam volna megcsinálni: egymás háton cipelése, talicskázás, meg ilyen jópofaságok, nézni is rossz volt. Edzés után mentünk a Gringo’s-ba a többiekkel, Bea búcsúbulit és Attila szülinapot ünnepelni. Elmondhatom, hogy igazán remekül sikerült este volt. Sütöttem Attilának egy egyszerűbb tortát, Beának pedig Betti és Janó nyomtattak két Kettlebell Szegedes pólót, amit mind aláírtunk textilfilccel. Nagyon jól sikerült az összes meglepetés, azt hiszem, igazán meg voltak hatódva az érintettek mindketten, Attila még egy maori törzsi táncos-énekes produkciót is előadott túláradó érzelmeitől fűtötten. J Azért nem kicsit keseredem el, ha belegondolok, hogy Beácska még egy hetet van itt… Tudom, hogy nem a világ vége Pest, de nagyon fog hiányozni, elég jól összenőttünk itt a szegedi mindennapokban.

Pénteken tartottunk Lillának szülinapi bulit, eljött három pajtása a játszótérről, anyukákkal. Előtte mondtuk neki, hogy mi lesz, és annyira várta, hogy délután egy percet nem aludt, ami azért volt különösen kínos, mert közben angolozni próbáltunk Ágival. J Sütöttem egy sütit a zsúrra, de valami nem stimmelt vele, mert veszettül morzsálódott, pedig elvileg ugyanaz a csokis tészta recept volt, mint Attila csütörtöki tortája, hát így ég be egy sokat látott hajdani cukrász… Maga a buli egyébként nagyon jól sikerült, a gyerekek pörögtek ezerrel, mindent szétpakoltak, csomó sütit ettek (és mindent összemorzsáltak), összességében az egész meg fárasztóbb volt, mint egy kiadós kettlebell edzés. J

Én pedig zártam is ezt az aktuális hetet ezzel a nappal, és hétvégén beléptem a 28. hétbe, nagyon durva belegondolni, hogy nemsokára kétgyerekes anya leszek. De addig még sok minden van előttem persze, például és most legelső sorban az október 1-i angol középfokú nyelvvizsga. (Ági szerint képes vagyok rá, sőt, de hát az én önbizalmam, ugye…) 9-től majd nagyon drukkoljatok! J