32. hét

Valami a remek feledékenységem miatt kimaradt az előző bejegyzésemből, ami nagyon fontos nekem, és pozitív megerősítést ad. Mostanában sok dícsérő szót kaptam, mind a blogírással, mind a terhesedzéssel kapcsolatban. Többen mondták, hogy jól írok, és legalább ennyien azt, hogy nem semmi ez a pocakos edzés dolog. Mondjuk az előbbit én nem hiszem el (elfogultak mind), sosem lévén elégedett magammal, a második, az edzős dolog meg már annyira természetessé vált, hogy mindig elcsodálkozom, mi ebben ilyen nagy szám, hogy valaki csinál valamit, amit aztán egy pozitív terhességi tesztre nem dob izibe’ el. J

Az viszont meglep mindig, amikor férfiemberektől kapom az ilyen dícséreteket, mint múlt héten egyik edzés után legújabb legjobb barátomtól, Attilától, és főnökétől, Zolitól. (egy évet adok még különben, hogy itt eddzen az egész autókereskedés) J Szóval Zoli kezdte, hogy jó a blogom, csak néztem. Poénkodtunk kicsit, hogy olvasta-e Attila sztárolását, aztán Attila mondta, hogy ő mindig olvassa, hogy ha egyszer terhes lesz, akkor tudja majd, hogy micsináljon. J Aztán hozzátette, hogy komolyan, ezek után, ha egyszer lesz csaja, és az terhes lesz, tuti végig kell majd kettlebelleznie a terhességet. Jót vigyorogtam. Még jó, hogy ne rögbizzen rögtön.

Szombaton a férjem összeszerelte a kétévesünk új nagylányágyát, meg a szobáját rendeztük kábé egész nap, átpakoltuk kétszer, meg csomó mindent kipakoltam tőle. Jól elfáradtam. És valamikor, valahol, fogalmam sincs, meg is fáztam, mert vasárnapra elég szarul lettem, kezdődő torokfájás és takonypóc állapot.

Vasárnap benéztek Ágiék a tapolcai szüret után. Lillának mondtuk, hogy jönnek, és nemhiába ők az egyik legjobb barátai, már a kapukód csippanásának hallatán hangosan kurjongatott, hogy megjöttek Tamásék. Aztán megmutatta az új nagylányszobáját nekik, és lelkesen játszottak valamit Tamással, mi csak a folyamatos örömteli visongást hallottunk hárman kinntről, persze az mind a Kispupák volt, nem Tamás. J

Hétfőn Betti elvitt a terhesgondozóba, és Lillázott a kocsiban, amíg én várakoztam. Kezdem azt hinni különben, hogy tényleg olvasták a róluk szóló posztomat, és kapom a bosszút, mert a 9 órás időpontommal fél 10 után nem sokkal hívtak be, és kb. 5 perc alatt le is rendeztek, vérnyomásméréssel, meg beszélgetéssel, beutalók adásával együtt. Igaz, mást sem hívott be a védőnő közben, de akkor is. Aztán naivan megkérdeztem, hogy mikor kapom meg az igazolást a megjelenésről (amiből ugye négynek kell lennie, nekem ez volt az ötödik). Azt mondta a hölgy, hogy majd legközelebb, amikor visszajövök az utolsó beutalókért. (hatodszorra) Mondtam neki, hogy az előző terhességemnél is megkaptam a 32-33. hét környékén, persze váltig állította, hogy az nem lehet, hacsak nem ikerterhes voltam, mert a 36. heti vérvétel még milyen rettenetesen fontos szülés előtt. Ezt nem is vitatom, de szerintem speciel előre is oda lehetett volna adni erre azt a nyamvadt beutalót, de már mindegy, majd megint agyalhatok, hogy hova rakom a gyereket arra az időre, ezúton köszönöm is még egyszer Bettinek az eddigieket, és talán majd ezt az utolsót is! J Viszont a védőnő után megnéztek megint ultrahanggal, és az Újgyerek fejátmérője már jó 8 cm, vagyis egy hét alatt fél cm-t nőtt, a szíve pedig 140-el ver.

Este viszont a megfázás miatt nem mentem el edzésre, tartottam egy pihenőnapot.

Kedden már nem bírtam magammal, meg Lilla sem, egész délután egy percet sem aludt, csak visított, hogy ÉDESANYAAAAA (u.i.: aztán csütörtök meg péntek délután is, valamint szerda és péntek este is), úgyhogy fogtam magam, és elmentem edzeni inkább a náthámmal. Janó elhozta a pulzusmérőjét, mert már egy ideje ki akartam próbálni, hogy mennyire ugrik fel a szívverésem edzésen, főleg egy ballisztikus napon, mint ez is volt.

Először is át kellett állítani, mert Janó súly, kor, és magasság adataira volt beállítva. Kénytelen voltam bevallani, hogy arra a súlyra picit rá kéne emelni még, de Janó úriember volt, és úgy hagyta végül. J (két kilóról volt szó amúgy, nem ötvenről, de jót vigyorogtak Bettivel, mikor mondtam, hogy ezt senkinek nem mondhatják el)

Jól meg is döbbentem különben, hogy az alap pulzusom is 90-100 között volt, és mire felértünk a terembe, már 110 egy lépcsőzéstől, pedig még semmit nem csináltam. A végén a nyújtásnál sem nagyon ment 90 alá, sima fekvésben, mély légzéssel sem. Csináltunk kétkezes swingeket, pár kört, cleaneket nagyobb súllyal pár kört, aztán snatcheket. Először 10-10-eket, aztán 30-akat úgy, hogy minden 5 után kézcsere volt. Aztán szintén 30-akat, 3 után cserélve. Voltak még dupla clean körök párban, és végül levezetésnek 5 kör swing, közte pihinek lovaglóállás körökkel. (ez utóbbi már nem ment, meg a héten a mély, széles állású guggolásban magunk megtartása sem, olyan kellemes szülésindítósan szétszakadós érzés volt mindkettő, gyorsan fel is adtam a kísérletezgetést) Szóval a gyakorlatok közben az alap pulzusomhoz képest nem volt akkora megugrás, mert átlagosan 140-160 közötti tartományban maradt. A snatcheknél felment 160 körülre, a swingnél és a cleannél olyan 145-150 körül maradt. Ez mindenképpen érdekes és hasznos tapasztalat volt számomra, kicsit mindig izgultam azon, hogy vajon mennyivel verhet a szívem edzésen, és az milyen a gyereknek odabenn, főleg, mikor 260-nak éreztem sokszor. J De ezzel a pulzustartománnyal szerintem nem lehet/ett semmi gond.

Hogy szerdán mit csináltam, arról fogalmam sincs már, végülis tök rég volt, már két napja, jogos, nem? Csak arra emlékszem, hogy Lilla reggel 7-kor már kiabált, hogy ébren van, este meg nem akart elaludni, 10-ig próbálkozott mindenféle kevéssé szándékos (bekakilás) és erősen szándékos trükkök (hangos szavalás, kiabálás, alkudozás, levetkőzés) teljes általa ismert tárházának felvonultatásával az alvás elodázására, de aztán alulmaradt, viszont az én idegeim cafatokban lógtak a végére. Szóval aki azt gondolja, hogy egy kettlebell edzés milyen fárasztó lehet terhesen, annak szívesen kölcsönadom a Kétévest pár napra. J

Csütörtökön délután itt volt Ági, muffinokat sütöttünk az iskolájába, a gyerekeknek, mindenféle Halloweenes borzalomnak díszítve, úgymint szellemek, vértől csöpögő fogú vámpírok, és tökfilkók. Este megint nem mentem edzésre, mert nem sokat javult a megfázásom, estére alig maradt hangom, meg a sütögetés, és a Pupák délutáni műsora jól lefárasztott.

Ma délután megint átjött Tamás (a rögbis bébiszitterek gyöngye), és Lillázott, úgyhogy tudtam haladni az Újgyerek cuccainak vasalásával, a felét sikerült is befejezni. Igaz, van még szűk két hónap, de decemberben már nem akarok semmivel foglalkozni. Idén emiatt a karácsonyi előkészületekkel is jobban állok, még a szokásos előre készülésemhez képest is. A férj meg Julcsi unokahúgom ajándékai már be is vannak csomagolva, a többieké pedig vagy készen van, vagy meg véve/rendelve, szóval csak csomagolni kell már nagyjából.

Na aztán este még az is kiderült, hogy sikerült a nyelvvizsgám, a következő eredménnyel:

1. szóbeli részpontszám	25
2. szóbeli részpontszám	25
3. szóbeli részpontszám	25
Hallgatás részpontszám	67.5
1. írásbeli részpontszám	62.5
2. írásbeli részpontszám	24
3. írásbeli részpontszám	39
Összpontszám	268
Eredmény	C

Az eredmény jelentése: C - sikeres komplex vizsga. Az elérhető maximális pontszám 300 volt, úgyhogy én majdnem 90 %-ot értem el. Ezúton (is) köszönöm Áginak a sok időt, és energiát, meg türelmet, amit a tanításomra fordított, végül igazán eredményesek lettünk együtt, a mellékelt ábra szerint.
Azt hiszem, ez a sikerélmény elég klassz befejezése lett ennek a terhességi hétnek. J (és még vannak jó hírek ezen kívül is, amiket nem akarok előre elkiabálni, de majd nemsokára…)

31. hét

Vasárnap (okt. 16.) visszatértünk Szegedre. Azért hiányzott a férjem az egy hét alatt. Szóval megvan az előnye a szülői házba visszatérésnek, meg hogy az ember lánya kicsit újra lehet gyerek, de azért kicsit hosszú is egy hét…

Hétfőn voltam dokinál, minden rendben van továbbra is, a méhszáj teljesen zárt. Az egyre durvább pocakkeményedésekre meg továbbra is szedjem a magnézium citrici kapszulát, akár naponta 3-4-szer kettőt is lehet, a 37. hétig. Utána már kijöhet az Újgyerek, akinek a fejátmérője keresztben jelenleg 7,5 cm, a combcsontja 5,5 cm és a becsült súlya 1250 gramm. (ezek a számadatok tökéletesen megfelelnek a betöltött 30 hetes méreteknek) A doki is azt mondta, minden rendben, maradhat a gyerek. J

Valamikor a hét elején váltottunk Facebookon pár üzenetet Juci RKC-val, és azt írta, nagyon faszagyerekség ám szerinte, hogy ekkora pocakkal én még nyomom az edzést. Ez nagyon jól esett, főleg azért, mert olyasvalaki mondta, akinek a kettlebelles tevékenysége-teljesítménye valóban faszagyerekség az én véleményem szerint. J

Már annyiszor írtam, hogy nem emlékszem, mi volt egy-egy edzésen, hogy már lassan ciki lesz, de megint csak magamat fogom ismételni: a hétfőiből szinte semmire nem emlékszem, pedig kértem segítséget is, de csak annyi lett meg, hogy sok híd volt. Képzelhetitek, milyen ügyesen nyomom fel magam hídba, konkrétan sehogy. Úgyhogy ennyit erről a napról. A feledékenységről meg még egy mondat: sokszor poénkodnak velem, hogy könnyű nekem most, merthogy két agyam is van, de sajnos ennek ellenére iszonyat agymosott (vagy inkább agyhalott) állapotban vagyok legtöbbször, lassan Cavinton lesz a középső nevem.

A keddi edzésre sem emlékeztem kristálytisztán, gondoltam, egyszerűen majd innen lelopom jól, erre pont Z. sem írja le pontosan, hogy micsináltuk. Kíváncsi lennék, neki mi a mentsége a felejtésre… J

Na szóval, az elején volt egy adag indian clubozás, először állásban, aztán térdelésben, cefetül kitekert lábú pózban. Aztán a szokásos ballisztikus napos gyakorlatok, kétkezes swingek pár körben, high pull is volt külön egy-két kör asszem, meg talán snatch körök is, aztán egy olyan kombó, hogy egy egykezes swing, egy high pull, egy snatch egyik kézzel, aztán kézcsere, és így tovább. Ez tök jó volt, jól esett és jól is ment. Aztán Aurél szülinapjának tiszteletére nyomtunk 42 snatchet, 21-21 karonként, közte kézcsere, és folyamatos munka. Hát, a 21. már pszichésen nem esett jól, eléggé csúszott a kezem, de azért megcsináltam, mert kőkemény vagyok. (a nyolcassal persze) Végül levezető swing kör, és nyújtás volt.

Szerdán eljött hozzánk Aurél fotókat készíteni, mert ugye én naivan megkértem, hogy csinálna-e rólunk PÁR családi képet karácsonyra, erre beállított full profi felszereléssel, lámpa, háttér, meg egy akkora optika a gépen, hogy alig fértek be az ajtón… J Majd egy órát ott volt, és csinált vagy 300 képet. Nagyon jól sikerültek, eddig eszembe nem jutott, hogy megmutassam magam, de most erősen gondolkodom rajta, hogy közzéteszek egy jobb képet.

Kicsit beégtem az elején, mert sajnos a Kétéves az én hibámból megtanult káromkodni, egyetlen egyszer csúszott ki a számon egy b.ssza meg a füle hallatára, és természetesen remekül megragadt. Úgyhogy amikor megérkezett Aurél, és hangosan-lelkesen elkezdte kántálni neki a gyerek, hogy b.ssza meg, b.ssza meg, az nagyon remek volt. J Azóta szerencsére már kevesebbet mondja, napról napra kevesebbet, csak meg kell állni, hogy ne nevessünk rajta, meg ne figyeljünk rá, nem egyszerű.

Jaj, ki ne hagyjam, csináltunk olyan képet, hogy a Kétéves meg a férj mérőszalaggal mérik a hasamat, hát nem kicsivel SZÁZ centiméter feletti eredmény született?! J Ez elég durván hangzik, pedig nem 60-as darázsderékról indultam, sőt, azt sem tudtam, milyen az, de akkor is. Most jöttem rá, miért nem méregettem sosem körméreteket Lillával terhesen, mennyivel jobb érzés a boldog tudatlanság! J

Na tessék, ehun a fotóbizonyíték a dömper-méricskélésről

Csütörtökön volt némi futkosás az edzésen körbe körbe, meg guggolásban ugrálás, meg nyusziugrás, meg ilyenek, úgyhogy lelkesen üldögéltem jó darabig, mert utána meg még volt „sorverseny” is párban, egymást cipelve háton, meg talicska, meg ilyesmik. Aztán guggolások voltak, volt egy érdekes egylábas verzió, amikor hátrafelé megy a láb, aztán talán fekvőtámaszok is. A végén pedig 15 mp swing, 15 mp séta súllyal egyik kézben, 15 mp swing, 15 mp séta súllyal a másik kézben, és így tovább. Ez klassz volt. Végülis amit meg tudok még csinálni, azt élvezem, és jól is esik általában, és ez a lényeg. Utána beszéltem Tamással, hogy még nem fizettem be az edzésdíjat, pedig október elején kellett volna, de hát szita agy, ugyebár, és mondtam, hogy akkor egyben befizetem az október-november-decembert, amire a férjem itthon feltette a jogos kérdést, miszerint meddig akarom én ezt csinálni?! Utána elgondolkodtam rajta, hogy ha december 23-ra vagyok kiírva, akkor lehet, hogy november vége után már nem feltétlenül kellene erőltetni, legalábbis ha racionális akarok lenni. Poénkodunk sokszor edzésen, hogy meg ne szüljek, meg hogy Tamás nem szívesen vezetné ott le a szülést, de vélhetőleg valóban nem lenne a legszerencsésebb, ha ott folyna el a magzatvíz… J Meg rájöttem, hogy nekem a kettlebell már jó ideje nem csak az edzést jelenti, hanem találkozást olyan emberekkel, akiket szeretek, és heti háromszor egy óra elmenekülést a hétköznapi monotóniából, és ez sokat segít, hogy ne „őrüljek bele” a 0-24 órás gyerekezés mindennapi rutinjába. Szép dolog az anyaság, tényleg az egyik legnagyobb számomra az életben, de szerintem hazudik az, aki sosem kívánta, hogy bárcsak lenne OFF gomb a gyereken, csak tíz percre, vagy kicsit kevésbé legyen beszűkült az élete otthon a gyerekkel, a főzés-mosás-takarítás aranytriójával színesítve. Valószínűleg ezért is ragaszkodom ennyire ahhoz, hogy járjak, amíg lehet, mert ott én én vagyok, nem(csak) anya meg feleség, hanem egy önálló felnőtt, aki egy órát magával törődhet.

Nagyon hiányzik Beácska, és úgy tűnik, nem csak nekem. Valamelyik nap Lilla közölte, hogy hívjuk fel (vagy írjunk neki smst, jaj, szita agyam J). Kérdeztem, hogy és mit mondjunk (írjunk) neki? Erre a két évének minden komolyságával közölte, hogy: Nagyon szeretlek! J

30. hét - Vendégségben

Ahogy az előző bejegyzésemben már sajnáltattam magam, rohadt fáradt voltam végig a nyelvvizsga utáni héten. Szombaton ráadásul még jöttek a férj nővéréék, megünnepelni némi csúszással a Kétéves Pupák szülinapját, úgyhogy ez a hetem sem pihenéssel, hanem sütés-főzéssel kezdődött. Még múlt héten elhatároztam, hogy amint lehet, feljövök anyuékhoz Pestre egy hétre Lillával, pihenni, mert az most nagyon kéne, úgy éreztem. De aztán ahogy telt-múlt az idő, és gondolkodtam, hogy miket kéne csinálni egy hétig (vasárnaptól vasárnapig) a döglésen kívül, meg az azért mégse járja, hogy egy EGÉSZ hetet ellógjak edzésről (ami három darab alkalom kihagyását jelenti), meg aztán Beácskámmal is megbeszéltük hogy találkozunk, és ő amúgy is megy pár edzést kipróbálni itten a nagyvárosban, bevillant az isteni szikra, hogy akkor én is elmegyek vele, és jól megmutatom a fővárosiaknak, milyen szépen is edz az, aki lenyelt egy 32-es bellt. :)

Hát ez így is lett, úgyhogy hétfőn rögtön el is mentünk Juci RKC edzésére. Hát mit mondjak, ez sem kismamatorna volt, hanem egy jól felépített, kemény edzés. Nemes egyszerűséggel le akartam lopni a blogjáról az aznapi programot, de terjedelmi okokból meggondoltam magam, olyan hosszú, itten el lehet olvasni jól. És ezt nagyjából végig is nyomta a csoport, csak én rontottam némileg az átlagon, tartottam kisebb pihenőket, ellógva pár 30 mp-s vagy egy perces blokkot. Meg a 8 snatch 15 mp alatt dolgot meg sem kíséreltem, 7-nél tovább annál sem mentem fel. Bea viszont végigtolta az egészet szépen. Aztán a végén Juci megdícsért minket, hogy ügyesek vagyunk, jól nyomjuk, úgyhogy végülis nem hoztunk szégyent a szegedi csapatra meg Tamásra asszem. :) Juci egyébként valami nagyon jól sikerült keveréke a nőies nőnek és egy jó fej kiképzőőrmesternek, és olyan könnyedén és pörgősen végignyomta velünk az egészet "túl sok a szünet" beszólásokkal, hogy csak néztünk. :)

Csütörtökön meg Darvas Rachel RKC-hoz mentünk, akit szólítanak Récsölnek, Wolfnak, de nekem a lassan évtizedes ismeretségünk miatt már csak Karmi marad. Szóval jól elmentünk hozzá, és egy tök jó fej csapattal találkoztunk, laza volt a hangulat, de azért unatkozásról közel sem volt szó itt sem. Karmi valami hörghuruttal küzd éppen, úgyhogy a tatami szélén csücsülve instruálta a csapatot, Zsigmond segítségével. Amikor megérkeztünk, és bemutatkoztunk, egy srác megkérdezte, hogy én írom a ketten kettlebell blogot? :) Úgyhogy a hírem utolért. Vagy csak nem sok ekkora pocakost látni az edzőtermekben mostanában. :) Meg ott volt Luna is, akivel szintén ezer éve nem találkoztam, jó volt látni őt is.

Szóval visszatérve az edzésre, voltak clean-press-húzás négyes létrák, öt kör, köztük egy-egy perc szünet. Aztán meg öt snatch egyik kéz, súly leenged, öt sumo deadlift (az üres hasú versenyzőknek öt guggolás), kézcsere, és ugyanez másik oldalra is. Ebből is öt kör, egy-egy perc szünetekkel. Utána meg valami ultrabrutál Zsigmond-féle hasizom blokk, amit én nem tudtam csinálni, úgyhogy Karmi mellé ültem beszélgetni, Sanyit, a végtelenül jámbor harci ebet simogatni, meg irigykedni Karmi citromos alkoholmentes Gösserére. :) Mondta Karmi, hogy nem látszik, hogy híztam volna, azon kívül, hogy hasam lett, csak a felkaromon. Hát igen, ha őszinték akarunk lenni, bőven kijár már rá a zsírkar elnevezés, bár sosem voltam egy szálkás típus, nem terhesen sem. Hebegtem ott valamit a konyhásnéni-izomról (ha valaki nem tudná, az az a dolog, ami a karunkat felemelve a tricepsz helyén LIFEG), de hát igaza volt, ez van. :) De hogy jobbat is írjak, a snatchnél azt mondta, hogy látszik, hogy ez még mindig jól esik, ezt meg én bóknak vettem, hogy ezek szerint nem csinálom még olyan szarul, vagy valami ilyesmi. :)

Klassz edzés volt, kár hogy nem láttam Karmit brutálkodni, megnéztem volna, mit hány kilóval és hogy művel, de majd legközelebb. :)

Edzés után bementünk az M0-áson egy McDrive-ba Beával, hogy mielőbb visszaszerezzük az esetlegesen sikeresen elvesztett kalóriamennyiséget. Végülis ő is kért egy szendvicset, úgyhogy nem volt akkora lelkiismeretfurdalásom, mintha pár salátalevélen nyammogott volna, mint múltkor, meg annyiban sikerült okosnak maradni (ha lehet ilyet mondani egy este fél tizes Mekizéssel kapcsolatban), hogy csak az egyik szendvicset kértük menüben, és nem nagyobb méretűben, úgyhogy közös üdítőnk és krumplink volt, nem zabáltunk meg fejenként egyet-egyet, mi, a hősök. :)

Hát így nagyjából ezek voltak a héten. Mentem ide-oda csomót a két edzésen kívül is, mint a mérgezett egér, Ikeába kétszer, Budára, a lakásomhoz kétszer (árulom occsón, ha valaki esetleg...), meg tesóékhoz is kétszer, meg Andi barátnőmékhez egyszer. Minden nagyon szép és jól sikerült volt, csak hát a tervezett pihenésből nem sok lett, most kicsit kifacsart citromnak érzem magam.
A pocakom viszont egyre erősebben keményedik naponta többször is, most már ráálltam a napi kétszer kettő brutál magnéziumkapszulára, hétfőn meg amúgy is megyek dokihoz, lesz ultrahang, meg megmondja szépen, hogy minden a legnagyobb rendben továbbra is. Hát ennyi. :)

29. hét

Megint nagy lemaradásban vagyok, napersze, hogy máshogy?! Egy szegény anyuka, aki otthon van egész nap a kétévesével meg a növekvő pocakjával, temérdek ideje volna blogolni, mi?! Hát hogyne.

Egész múlt héten hullafáradt voltam a(z okt. 1.) szombati nyelvvizsga után, minden nap úgy ébredtem jó pár napig, mint akit agyonvertek, ép testben épp hogy élek fíling vót. Mondjuk ehhez a férjem is hozzájárult némileg a szombat esti bónusz meglepetésével, amellyel megkoronázta a vizsga napját, de mindegy is, nem részletezem, ez a sztori már bevonult a családi legendáriumba örökre.

Nade gyorsan azért összeszedem, hogy miket is edzettünk mi a múlt héten. (külön köszönet Áginak és Tamásnak az ebben nyújtott segítségért, ahogy nő a hasam, úgy fogy az agyam, és másnapra már nem szoktam emlékezni, hogy micsináltunk előző nap.)

Hétfőn egylábas guggolások voltak párban meg páratlanul ügyesen, meg a hozzájuk való rávezető gyakorlatok. Régóta most először csináltam meg mindkét oldalra vagy hármat hármat a páros verzióban, büszke is voltam magamra veszettül, de éreztem, hogy ebből a guggolósdi mókából lesz izomláz tutira, és másnapra lőn is... Mondjuk ebbe belejátszott a végén a levezetés is: swing-lovaglóállás körök egynéhányszor váltogatva.

Kedden snatch körök voltak számolásra, meg swing körök kisebb és nagyobb súlyokkal váltogatva, ebből volt vagy tíz kör, meg megint volt sok snatch egy kézzel, aztán csere és másik kéz, most mondjuk "csak" 20-20 karonként, kész pihi. Azért lenyomtam nyolcassal, biztos, ami biztos.

Csütörtökön nagyon spéci edzés volt, csomó nem terhes-kompatibilis feladattal. Először futottunk körbe, körbe (ez azért még megy jobb napjaimon, persze nem egy gazella kecsességével, ugyebár), majd eközben hangra 360 fokos fordulatot kellett csinálni (ezt rég nem kockáztatom), meg aztán 4 ütemű fekvőtámaszokat is, aztán tovább futni, meg pár kör sima fekvőtámasz tízesével-tizenötösével is került a futásba a végén.

Aztán jöttek mindenféle saját testes gyakorlatok párban, hanyatt fekvésből felállás, a társ fogja a lábad, meg ilyenek. Na ezekből semmit nem bírtam megcsinálni, mindegyikben gyanúsan sok volt a hasizmot igénylő elem. Jött még némi török felállás, én presseket nyomtam helyette, meg dupla cleanek pár körben, végül meg egy levezető kör swing nagyobb súllyal. Én nagyon macsó voltam, mert 12 helyett 14 kg-val csináltam. Mindig azzal poénkodom, hogy december elejétől majd visszatérek a 16 kg-val swingeléshez, hogy az Újgyerek ne várja meg a karácsonyt a világra jöttével, úgyhogy mondhatjuk, szép lassan megkezdtem a szülésfelkészítő tanfolyamot a 14-el. :) (egyébként mielőtt bárki rém felelőtlennek tartana: a 12 és a 14 kg között számomra semmi érdemi különbség nem érződött a 30 mp alatt)

Ráálltam viszont a mérlegre, és azt mutatja ez az ördögtől való pokolbéli szerkezet, hogy 10-11 kg-t híztam eddig, és az a legérdekesebb, hogy őszintén nem tudom, hogy hol a fenében van ez rajtam?! Jó, látom, hogy van itt-ott valamennyi, nade máris ennyi? Határozottan kevésbé vagyok bálnoid, mint múltkor, és ha belegondolok, hogy még két és fél hónap van hátra (úristen, MÁR csak két és fél hónap?!) és én az össz terhességi idő alatt akartam hízni olyan 12 kg-t, akkor mégiscsak bosszantó ez a súlydolog.

Hát ilyenek vagyunk mi nők, folyton mindenféle gyüttment számadatok csapdájába esünk, hol kilókban, hol centikben, bár én ez utóbbi miatt haskörméretet csakazért sem mértem még. :) Majd a jövő héten!!!

28. hét

Megint kis csúszásban vagyok az elmúlt hét publikálásával, mentségemre legyen mondva, hogy szombaton volt a nyelvvizsgám, így a múlt héten nem nagyon volt időm/kedvem/erőm az írásra koncentrálni. Megpróbálom gyorsan és röviden összefoglalni a hetet, bár tuti nem fogok emlékezni mindenre.

A hétfői edzésen azt hiszem, egylábas guggolást gyakoroltunk, de az is lehet, hogy a csütörtökin volt ez. J Windmillre emlékszem még, az tuti volt, meg arra, hogy most valahogy nagyon jól sikerült a kivitelezése, ráéreztem jól, és jól is esett a hátamnak, derekamnak. Igaz, nyolcassal csinálom, semmi hárdkór súly. (nomeg Tamás is rám szólt egyszer, hogy picit szűkebb állásban csináljam, erre valamit mentegetőztem az egyensúlyról meg a biztonságérzetről, de persze korrigáltam az állásomon.) Meg azt hiszem, aznap volt Bea kedvéért a leg mátrix is, de lehet, hogy kedden?! Na mindegy, aki eddig nem jegyezte meg Bea nevét, az most tuti megtette egy életre... J

Kedden a szokásos ballisztikus nap volt. Swingek voltak felvezetésnek, azután snatchek, elég sok. Volt egy olyan feladat, hogy 30 az egyik kézzel, aztán csere, és 30 a másikkal. Tamás felsorolta, hogy kiktől várja el, hogy ezt meg tudják csinálni, én nem voltam benne, döbbenet! Mondtam is neki a végén poénból, hogy igaz, hogy engem nem sorolt a kemények közé, de azért megcsináltam. Ez majdnem pont egy fél öt perces snatch teszt. Nekem jól esett, ezek a ballisztikus gyakorlatok még fekszenek.

Csütörtökön volt Bea utolsó edzése itt Szegeden, utána meg a csajos búcsúbulja Veránál. Hát nem sok mindenre emlékszem az edzésből, csak arra, hogy a végén volt nagy össznépi körbeülős, összekapaszkodós hasizmozás, felüléseket csináltak közösen Bea tiszteletére azon szerencsések, akik nem nyeltek le egy 32-est, mint én. J

A buli is jól sikerült, bár mondhatjuk, meglehetősen szolid volt, főleg a múlt hetihez képest, most még egy árva maori vagy csippendél tánc sem volt. J Nehéz is erről a búcsúzósdiról mit mondani, pénteken is nagyon rossz kedvem volt végig, a másnapi nyelvvizsga miatt is részben, meg hogy Bea elmegy Szegedről, volt kicsi pityergés is, szegény lányom nem is értette szerintem, hogy mi ütött az anyjába. Délután azért angoloztunk egy utolsót Ágival, egész jól ment a hangulatomhoz képest, meg ahhoz képest, hogy Lilla tök hamar felébredt, és úgy viselkedett, mint egy igazi dzsungelben szocializálódott kisördög, de tényleg. Szerencsére a férjem nemsokára megérkezett a melóból, és gyorsan levitte játszótérre, hogy még tudjunk egy kicsit gyakorolni. Aztán este tök sokáig nem bírtam elaludni, reggel meg korábban keltem, mint szoktam, restauráltam magam valahogy, Ágiék eljöttek és elkísértek a vizsga helyszínére, és megvárták, amíg be nem hívnak. Odafelé úton jutott eszembe, hogy nem hoztam el a vizsgadíj befizetési bizonylatot, Tamás visszarohant érte hozzánk, aztán persze el sem kérték. Azt hiszem, a vizsga meglesz, bár ahogy telik az idő, úgy gyűlnek a kétségek, hogy biztos, hogy ezt jól írtam/mondtam ott, stb., de azt hiszem, a szükséges 60 %-ot csak sikerült átugranom, az nem egy őrült magas határ, csak kicsit több, mint a fele. Szóval reménykedem, eredmény minimum 3 hét múlva, addig őszülgetek csendben. J